A titkosszolgálatok működését mindig is nagy érdeklődés fogadta – nem teljesen függetlenül az őket körülvevő homály és titokzatosság miatt is. A széles közönség érdeklődését a 20. század második felében többnyire a James Bond – filmek és társaik elégítették ki (már ahol nézhették….).
A hidegháború végétől kezdve a titkosszolgálatok helyzete meginogni látszottak. A korábbi fő ellenfelek, ha barátokká nem is váltak mindahányan, már nem a fő ellenségek. Ez felvetette számos országban azt a kérdést, hogy szükség van-e még a titkosszolgálatokra, vagy ha igen, milyen mértékben. Természetesen a titkosszolgálatok – mint minden bürokrácia – igyekezték túlélni ezt a válságot és új feladatok után néztek. Ez is vitákat generált. Ezáltal a „szolgálatok” talán először nem botrányok kapcsán szerepeltek egyre sűrűbben a modern tömegtájékoztatási eszközök világában.
Majd jött 9/11, a 2001. szeptember 11-ei new york-i és washingtoni terrortámadások napja, amely – ha új történelmi szakaszt nem is nyitott –, de számos kérdést újra markánsan felvetett a titkosszolgálatokkal kapcsolatban. Nem csak olyan formában, hogy mit nem tettek meg korábban, ami miatt e támadások bekövetkezhettek (ez később a londoni és madridi merényletek kapcsán újra és újra felvetődött), hanem hogy hogyan kell ezeket a szervezeteket átalakítani, jogosítványaikat újragondolni. A titkosszolgálatok a korábbi évtizedekhez képest nyilvános és néha heves közpolitikai viták központjába kerültek. Gondoljunk csak arra, hogy a brit felderítő szolgálat (Sercet Intelligence Service, vagy más néven MI6), létét először 1992-ben ismerte el hivataloson Nagy-Britannia kormányfője! Ehhez képest ma szinte naponta jelennek meg újságcikkek és internetes hírek a hírszerző és elhárító szervezetekkel kapcsolatban, ma ebből weblapok is megélnek.
Ezért gondoltuk, hogy érdemes egy magyarnyelvű blogot indítani, amely a titkosszolgálatok világával kapcsolatos.
A blog neve John Le Carré egyik regényének címe („The Looking-Glass War”, 1965). Talán Le Carré az, aki műveiben a legkevesebb illúzióval ábrázolta a hidegháború korszakában egymással küzdő titkosszolgálatok néha világosnak tűnő, máskor áttekinthetetlenül összegabalyodó, homályos világát. Le Carré regényeit áthatja az árulást, az erőszakot megkérdőjelező cinizmus. Talán éppen ezért érdemes olvasni őket. Nem véletlen, hogy Richard Helmsnak (CIA igazgató, 1966-1973) nemcsak hogy nem tesztett Le Carré talán leghíresebb műve, a „Kém, aki bejött a hidegről” (1963), hanem egyenesen megvetette azt. Szerinte ugyanis könyvében Le Carré „a hírszerzés erkölcsi fundamentumát ássa alá, és ezen férfiak hitét munkájuk értelmében”. (Thomas Powers „The Man Who Kept the Secrets”, 1979)
A hidegháború végétől kezdve a titkosszolgálatok helyzete meginogni látszottak. A korábbi fő ellenfelek, ha barátokká nem is váltak mindahányan, már nem a fő ellenségek. Ez felvetette számos országban azt a kérdést, hogy szükség van-e még a titkosszolgálatokra, vagy ha igen, milyen mértékben. Természetesen a titkosszolgálatok – mint minden bürokrácia – igyekezték túlélni ezt a válságot és új feladatok után néztek. Ez is vitákat generált. Ezáltal a „szolgálatok” talán először nem botrányok kapcsán szerepeltek egyre sűrűbben a modern tömegtájékoztatási eszközök világában.
Majd jött 9/11, a 2001. szeptember 11-ei new york-i és washingtoni terrortámadások napja, amely – ha új történelmi szakaszt nem is nyitott –, de számos kérdést újra markánsan felvetett a titkosszolgálatokkal kapcsolatban. Nem csak olyan formában, hogy mit nem tettek meg korábban, ami miatt e támadások bekövetkezhettek (ez később a londoni és madridi merényletek kapcsán újra és újra felvetődött), hanem hogy hogyan kell ezeket a szervezeteket átalakítani, jogosítványaikat újragondolni. A titkosszolgálatok a korábbi évtizedekhez képest nyilvános és néha heves közpolitikai viták központjába kerültek. Gondoljunk csak arra, hogy a brit felderítő szolgálat (Sercet Intelligence Service, vagy más néven MI6), létét először 1992-ben ismerte el hivataloson Nagy-Britannia kormányfője! Ehhez képest ma szinte naponta jelennek meg újságcikkek és internetes hírek a hírszerző és elhárító szervezetekkel kapcsolatban, ma ebből weblapok is megélnek.
Ezért gondoltuk, hogy érdemes egy magyarnyelvű blogot indítani, amely a titkosszolgálatok világával kapcsolatos.
A blog neve John Le Carré egyik regényének címe („The Looking-Glass War”, 1965). Talán Le Carré az, aki műveiben a legkevesebb illúzióval ábrázolta a hidegháború korszakában egymással küzdő titkosszolgálatok néha világosnak tűnő, máskor áttekinthetetlenül összegabalyodó, homályos világát. Le Carré regényeit áthatja az árulást, az erőszakot megkérdőjelező cinizmus. Talán éppen ezért érdemes olvasni őket. Nem véletlen, hogy Richard Helmsnak (CIA igazgató, 1966-1973) nemcsak hogy nem tesztett Le Carré talán leghíresebb műve, a „Kém, aki bejött a hidegről” (1963), hanem egyenesen megvetette azt. Szerinte ugyanis könyvében Le Carré „a hírszerzés erkölcsi fundamentumát ássa alá, és ezen férfiak hitét munkájuk értelmében”. (Thomas Powers „The Man Who Kept the Secrets”, 1979)
John Le Carré
Utolsó kommentek