Tükörútvesztő

Egy titkosszolgálati főnöktől nem szükségszerűen várható el, hogy pontosan ismerje a 20. századi titkosszolgálatok történetét. Ezért nem kárhoztaható Kocsis Kálmán pontatlansága miatt, amikor a Magyar Nemzet 2007. december 29-ki számában, sok más mellett arról beszél, hogy „léteznek zárt együttműködések, mint például az angolszászokat tömörítő UKUSA, amely a II. világháború alatt jött létre…”.(Magyar Nemzet, 2007-12-29, 5. old.)
       Nos, az Egyesült Királyság és az Amerikai Egyesült Államok között valóban a II. világháború alatt alakult ki szoros titkosszolgálati együttműködés – mindenekelőtt a tengelyhatalmak kódjainak feltörésére.
       Az UKUSA megállapodást azonban 1947 kötötték (a pontos dátumon ma is vitatkoznak) a National Security Agency (USA) és a brit GCHQ (Government Communications Headquarters) között, amelyhez később csatlakoztak Ausztrália, Kanada és Új-Zéland is.
    (Csak zárójelben tesszük hozzá, hogy a hidegháború végét követően ez az együttműködés is problematikussá vált. Egyesek szerint az angolszász szervezetek együttműködése ma már sok esetben nemcsak a terrorizmus elleni harcot szolgálja, hanem az ipari kémkedést is. Lásd ehhez az Európai Unión belül az un. ECHELON-vitát az ezredforduló környékén.)

2007. december 8-án bemutatták a Fidesz-Magyar Polgári Párt  "Erős Magyarország" címet viselő programját. A sajtó már néhány nap múlva elfelejtette a legerősebb ellenzéki párt  - előtte nem kis izgalommal várt - elaboratumát.

      Kissé késve, de most mi is kitérünk röviden a minket érdeklő részekre. A "Törvény, rend, biztonság" című fejezet kitér a titkosszolgálatokra is:

"Meggyőződésünk szerint új titkosszolgálatra van szükség, amely nem a politikai érdekek kiszolgálója, hanem a nemzet valódi érdekeinek és értékeinek megőrzését tekinti feladatának. Biztonságpolitikai programunkban abból indulunk ki, hogy korunk számos új kockázatot és veszélyforrást hordoz. Ezek közé sorolható többek között a terrorizmus, az etnikai és vallási ellentétekből fakadó konfliktusok, a nemzetközi bűnözés, valamint az illegális fegyverkereskedelem és migráció. Nemzetbiztonsági kockázatot jelent hazánk energiapolitikai függősége is. A polgári és katonai nemzetbiztonsági szolgálatokra tehát hosszú távon is szükség van. Célkitűzésünk, hogy alkalmassá tegyük e szervezeteket a megváltozott körülmények közötti új típusú kihívások hatékony megoldására. Ezért fontos számunkra a szolgálatok anyagi és erkölcsi megbecsülése, a kiszámítható jövőkép felmutatása és a politikától mentes szakmai környezet biztosítása. Elengedhetetlennek ítéljük a politikailag kompromittálódott és szakmailag alkalmatlan vezetés azonnali eltávolítását." (Fidesz-MPP program, 86. oldal)

Mi derül ki ezekből a sorokból? Tulajdonkéépen szinte semmi. A program által felsorolt,  Magyarországot fenyegyető veszélyek már a kilencvenes évek óta litániaszerűen elhangzanak, ezzek megjelőlésével a Fidesz-MPP semmilyen meglepetést nem tudott okozni. Azt sem tudjuk meg, hogy mit jelent az "új titkosszolgálat"? Új szervezeti felállást? Vagy csupán az ellenzéki párt számára elfogaghatatlan vezetőktől megtisztított eddigi szolgálatokat? Erről egy szó sem hangzik el. A Fidesz-MPP sem azt fogalmazza meg, amire szükség lenne (és ezzel ugyanott tart, mint a kormánykoalíció), hogy nevezetesen újra kellene gondolni a magyar nemzetbiztonsági stratégiát és ennek függvényében kellene elgondolkodni azon, hány és mekkora titkosszolgálatra van szüksége az országnak. Úgy tünik, ez a fejezetrész is nagyjából ugyanannyit ér, mint a többi: semmi konkrétum, semmi komoly szapolitikai elemzés és program, hanem inkább általános politikai (azaz inkább ideologisztikus) követelések.
     A titkosszolgálatokra vonatkozó egyetlen érdekes megállapítást ugyanebben a fejezetben olvashatjuk a katonai szolgálatokkal kapcsolatban:

"Magyarországon az önálló katonai hírszerzésnek és kémelhárításnak feladata és létjogosultsága van. Szövetségesi kötelezettségeinkből adódó vállalásaink, és a nemzetközi missziókban való biztonságos részvételtelünk egyaránt egy erős, új alapokon nyugvó, szilárd meggyőződéssel rendelkező és szakmailag felkészült katonai szolgálatot kíván meg. Meggyőződésünk szerint indokolt a katonai nemzetbiztonsági szolgálatok megbecsülésének erősítése." (Fidesz-MPP program, 85. oldal)

        Eltekitve attól, hogy nem tudhatjuk meg, mit jelent az "új alapokon nyugvó" szolgálat kifejezés, a Fidesz-MPP láthatóan egyértelműen hitet tesz a katonai titkosszolgálatok létjogosultsága mellett (ez alapvetően a hadsereg jelentőségének felértékelésével függ össze), míg a kormánykoalícióhoz közellálló - többnyire névnélküli - szakértők inkább hajlanak a katonai szolgálatok szerepének háttérbe szorítására.
    Mindez azonban nem elég egy markáns, titkosszolgálati szakpolitika megfogalmazásához.

A magyar rendszerváltás folyamatában a pártállami titkosszolgálati struktúra is átalakult. Ennek legfőbb oka az 1990. januárjában kitört un. Duna-gate botrány volt (amikor is kiderült, hogy a Belügyminisztérium III. – állambiztonsági – főcsoportfőnöksége a nemzeti kerekasztal tárgyalások lezárását követően, sőt köztársaság kikiáltása után is szolgáltatott titkos információkat az ellenzékről a politikai vezetésnek). E skandalum nyomán vették ki a Belügyminisztérium hatásköréből a szolgálatokat és rendelték részben a miniszterelnök, részben a honvédelmi minisztert alá. Ekkor alakult ki majdnem egészében a ma is létező négyes (1995-től ötös) struktúra:

A korábbi rendszerben használt „állambiztonság” kifejezés helyett, mely azzal a rendszerrel szorosan összekapcsolódott, új fogalmat kellett keresni. Nem csak formális okokból, hogy elkerüljék az azonosság látszatát, hanem tartalmi okokból is. Az új rendszerben a titkosszolgálatoknak egészen más a funkciója, súlya, mint 1989 előtt. Végül is a „nemzetbiztonsági szolgálatok” kifejezés honosodott meg. Ez elég szerencsétlen választásnak bizonyult. Egyrészt a magyar nemzet és a magyar állam határai nem esnek egybe, és itt egyértelműen olyan szolgálatokról volt/van szó amelyek a harmadik köztársaság alkotmányos rendjét védik, illetve a köztársaság végrehajtó hatalma számára gyűjtenek információkat, tehát tulajdonképpen „állam-biztonsági/állam-védelmi” funkciókat látnak el. Ezek a fogalmak azonban politikai okokból – érthetően – elfogadhatatlanok. Szóba jöhetett volna még az alkotmányvédelem kifejezés – német mintára. (A rendszerváltás táján a német minta befolyása nem volt jelentéktelen Magyarországon – gondoljunk csak az alkotmánybíróság illetve a konstruktív bizalmatlanság intézményeire. Mégis az USA-ból importálták az NBH nevét, bár az Egyesült Államokban is csak egy szolgálat a National Security Agency nevében található meg a „nemzetbiztonság” kifejezés. A szolgálatok közösségére (az USA-ban van belőlük egy pár….) az intelligence community kifejezést használják. Az angol nyelvterületen általában az intelligence szót használják a titkosszolgálatokkal kapcsolatban.)

A többi „nyugati” államban a nemzetbiztonság szó nem szerepel a szolgálatok nevében. (És ha a szolgálatokról van szó, akkor is az intelligence szerepel, már ha angolul szólnak róluk.)
Nézzük – a teljesség igénye nélkül a szolgálatok elnevezését! Helyenként a fordítások esetlenek, de igyekeztünk minél hívebben lefordítani a kifejezéseket. „B”-vel jelöltük a az alkotmányvédelemmel/kémelhárítással foglalkozó szolgálatokat, „K”-val a katonai szolgálatokat, „H”-val pedig a mind politikai, mind katonai hírszerzéssel foglalkozó szervezeteket.

A magyar hírlap online mai oldalán található egy cikk Varjú Frigyes tollából, amely azt járja körbe, hogy milyen veszélyeket rejthet magában Laborc Sándor kinevezése az NBH élére – amiatt, hogy a KGB egyetemén végzett.
         Erről valóban lehet vitatkozni. (Persze jó lenne, ha egy is a nevét adná azon szakértők közül, akikre a napilap utal.)
         A legfurcsább része a cikknek azonban azzal a kijelentéssel kapcsolatos, hogy „Jövőre Magyarország adja a NATO Special Komitet elnevezésű különleges bizottságának elnökét.” Vajon mi lehet ez a Special Komitet? Tény, hogy van a NATO-nak egy „Special Committe” elnevezésű szervezete, amely az interneten található NATO Handbook szerint „Advisory body to the North Atlantic Council on matters of espionage and terrorist or related threats which might affect the Alliance.” Tagjai pedig a tagországok biztonsági szolgálatainak (Security Services) vezetői.
(lásd: http://www.hq.nato.int/docu/handbook/2001/hb130138.htm
           Varju Frigyes erre a szervezetre utal? De miféle nyelven lehet a "Special Komitet"? Nem igazán hangzik angolosan. A bizottság neve oroszul “комитет”. Ez akkor rendben van. De a különleges szó megfelelője "специальный". Most vagy nem tanultak még meg a NATO-ban rendesen oroszul, vagy a NATO-t elfoglaló oroszok kezdenek elfelejteni anyanyelvükön. De akármelyik verzió is igaz, kiváncsi lennénk, hogy Varju Frigyes honnan vette a “Special Komitet” elnevezést?

2007. augusztus 27-én a Miniszterelnöki Hivatalon belül működő Nemzetbiztonsági Iroda (NBI) bejelentette, hogy ez év október elsejétől a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) szervezetileg és vezetőit tekintve is. átalakul A közleményben indoklásként a takarékosabb, ésszerűbb gazdálkodást, a költségvetési források jobb és hatékonyabb hasznosítását hozták fel, illetve a szervezeten belüli gyorsabb információáramlást. Ez az államigazgatáson belüli struktúraváltások szokásos, de egyben semmitmondó indoklása. Később Szilvásy György, a polgári titkosszolgálatokat felügyelő tárca nélküli miniszter, egyik interjújában mindezt azzal egészítette ki, hogy ennél többet nem mondhat. Egy titkosszolgálat esetében tetszetős kibúvó, indoklásnak mégis kevés. Már csak azért is, mert az NBH a 2002-es átalakítása kapcsán a szolgálat Évkönyve azzal érvel, hogy „Az elmúlt évek tapasztalatait összegezve az NBH vezetése az átszervezéssel a még hatékonyabb, korszerűbb, dinamikusabb munkavégzési feltétetek megteremtését kívánta elérni. (Évkönyv 2003, 14. old.)
        Az NBI közleménye nem vert különösebben nagy és tartós hullámokat (ahogy ezt már a korábbi átalakítások esetében megszokhattuk). A sajtócikkek főleg a struktúra átalakításával párhuzamosan végrehajtott személyi változásokat (gyakorlatilag az összes igazgatóság és főosztályvezetőjét cseréjét) a szolgálat „lefejezéséként” értékelte, illetve a „politikai tisztogatásról” írt. Itt nem kívánjuk ismertetni a sajtóban megjelent véleményeket – az olvasónak a HVG 2007/36-os számban megjelent a témával kapcsolatos, Tömöry Ákos tollából származó cikket ajánljuk. (Bár ebben az írásban is találunk olyan megállapításokat, amelyek arra utalnak, hogy a cikk szerzője nem igazán ismeri a politika és a titkosszolgálatok viszonyát a politikai rendszereken belül. Erre utal az a megjegyzése, hogy a kormányzati felelősök "….akár megrendelőként – bele is szólhassanak a szervezet munkájába." Nos a demokráciákban sem működnek a titkosszolgálatok csak úgy magukban. Mindenütt a végrehajtó hatalom (legyen az a kormány vagy mint a CIA esetében az USA elnöke) utasításait hajtják végre. Itt természetesen nem arra kell gondolni, hogy a politikai vezetés személyes ügyeiben járnak el (ez már súlyos túlkapásnak minősülne) hanem a végrehajtó hatalom politikai döntéseihez szolgál információkkal. A hírszerzés esetében ez talán jobban látható, de a belbiztonsági (kémelhárító, alkotmányvédelmi) szolgálatok esetében is igaz. A mindenkori rutinfeladatokon túl az adott kormánynak joga van a szolgálatok számára prioritásokat megadni. Ez egyértelműen kiderül az 1995. évi CXXV. évi törvényből is. Ennek 3 .paragrafusa kimondja, hogy: „A nemzetbiztonsági szolgálatok rendeltetése, hogy az e törvényben meghatározott feladatok elvégzésével, a nyílt és a titkos információgyűjtés eszközrendszerével elősegítsék a Magyar Köztársaság nemzetbiztonsági érdekeinek érvényesítését, ezáltal közreműködjenek az ország szuverenitásának biztosításában és alkotmányos rendjének védelmében.” Továbbá a 10. paragrafusa szerint „ A Kormány a polgári nemzetbiztonsági szolgálatokat a kijelölt miniszter, a katonai nemzetbiztonsági szolgálatokat a honvédelmi miniszter (a továbbiakban: miniszter) útján irányítja“ valamint a 11. paragrafus c. bekezdése szerint „A szolgálatokat irányító miniszter „rendeletek és az állami irányítás egyéb jogi eszközei által szabályozza a nemzetbiztonsági szolgálatok tevékenységét és működését…”. (kiemelés tőlünk) Ez nem magyar sajátosság, hanem más országokban is így volt/van (függetlenül attól, hogy törvény vagy más jogszabály szabályozza a titkosszolgálatok működését.))
      Az ellenzék is a „lefejezés” és a „politikai tisztogatás” fogalmaival operált. Az Országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottságának 2007. szeptember 4-ei ülését követően – ahol a szolgálatot felügyelő miniszter számolt be az NBH átalakításáról – a bizottság elnöke, Simicskó István (KDNP) azt hangsúlyozta, hogy az átalakítással kapcsolatban a miniszter semmilyen szakmai érvet nem hozott fel. Az ugyancsak ellenzéki Demeter Ervin (Fidesz-MPSZ) (az Orbán-kormány alatt ő felügyelte mint tárcanélküli miniszter a polgári szolgálatokat) megismételte ezt, majd politikai bosszúról, lefejezésről beszélt. Nem tudjuk ellenőrizni, hogy szolgált-e Szilvásy György szakmai argumentumokkal a bizottság előtt, de az is biztos, hogy a két ellenzéki politikus sem villogott ilyen érvekkel, csak bizonyítatlan feltevésekkel – az ellenzéktől a jelenlegi belpolitikai helyzetben több sajnos nem is várható el.
     A bizottsági ülés és az NBH strukturális átalakításával kapcsolatban számos – demokráciaelméleti szempontból is érdekes – kérdés vetődik fel. Miért csak utólag számolt be a miniszter a képviselőknek. Miért nem az átalakulás előtt? Utóbbi esetben nem lenne kizárt egy szakmai vita lehetősége. Sőt tovább is mehetünk. Miért nem kap 1990 óta titkosszolgálatok átalakítása semmiféle nyilvánosságot? Az politikusok erre adandó válasza szinte 100 %-os biztonsággal az lenne: éppen, mert titkosszolgálatok. Csakhogy más demokratikusnak tekintett országokban az ilyen nyilvános viták reformok, átalakítások előtt nem szokatlanok.
       A magyar titkosszolgálatokat felügyelő magyar politikusok (1990 óta) szerencséjükre nem találkoztak olyan – tőlünk nyugatra, de főleg az USA-ban ténykedő oknyomozó újságírókkal, akiket nehéz megfélemlíteni, vagy lebeszélni írásvágyukról, nem is beszélve a titkosszolgálati témákkal foglalkozó szakírókkal, vagy kutatókkal.
Természetesen azt sem felejthetjük el, hogy bizonyos értelemben maga a magyar politikai osztály manőverezte bele magát ebbe a helyzetbe – vagy tudatosan, vagy tudatlanságból. Vegyük például szemügyre, hogy mit tudhatunk a szolgálatok belső felépítéséről – kicsit részletesebben, mint ahogy az néhány magyar szolgálat honlapján látható. A Nemzetbiztonsági Szolgálatokról szól 1995. évi CXXV. törvény erre vonatkozóan nem tartalmaz semmiféle korlátozást. Sokkal inkább az államtitokról és a szolgálati titokról szóló 1995. évi LXV. törvény, amelynek 98. paragrafusa 50 évre államtitokká minősíti „A Hivatalok szervezetére és működésére..” , vonatkozó adatokat.
       Mindennek a – véleményünk szerint – felesleges titkolódzásnak mi az eredménye például a NBH vonatkozásában? Vessünk egy pillantást a szolgálat oldalára! Ott a szervezeti felépítésre vonatkozóan ezt az ábrát találjuk:



        Természetesen az 1990 előtti időkhöz képest már ez is nagy előrelépés, hogy egy magyar titkosszolgálat nyilvánosságra hozza – legalább alapvonalaiban – belső szervezeti struktúráját. De 17-18 évvel a rendszerváltás után ez már igencsak kevés. Már nem kielégítő a múlttal való összehasonlítás, hanem más – szintén demokratikusnak nevezett – országokkal való összehasonlítás a mérvadó. És e vonatkozásban Magyarország elég szánalmas képet mutat. Véleményünk szerint itt egyértelműen kísért az előző rendszer sokszor már-már paranoiás titkolódzásának hagyománya. Ennek okai nyilván a – szerintünk különben elkerülhetetlen személyi folytonossággal – állnak szoros összefüggésben (és egyúttal a már kevésbé elfogadható szemléleti folytonossággal).
De a szolgálatok (és a sajtóban sokszor sejtelmesen titkosszolgálati lobbinak nevezett körök) feladhatnák ezt. Nem ettől lesz biztonságosabb és hatékonyabb pédául a Nemzetbiztonsági Hivatal működése. Különben is, ha valaki figyelmesen elolvassa a nemzetbiztonsági szolgálatokról szóló 1995. évi CXXV. törvény megfelelő paragrafusait, nagyjából ki lehet sakkozni, hogy melyik igazgatóság mivel foglalkozik.
        De mindez nem elsősorban a szolgálat(ok) hibája, hanem a magyar politikai osztályé, aki vagy nem kívánja a tőlünk nyugatra eső országok bizonyos szokásait a titoktartás területén átvenni, vagy hagyja magát „megetetni” a szolgálatok által, akik persze a világon mindenütt azt szeretnék, ha semmit sem lehetne tudni tevékenységükről, csökkentve ezzel bármiféle ellenőrzés, számonkérés lehetőségét is.
      A titkolódzással kapcsolatban ugyanakkor vicces, hogy az NBH által a napokban nyilvánosságra hozott, az un. olajüggyel kapcsolatos irományok fejlécében a következő igazgatóságok találhatók: GAZDASÁGBIZTONSÁGI IGAZGATÓSÁG (1997. év) INFORMÁCIÓS IGAZGATÓSÁG (1995., 1997. évek) INFORMATIKAI IGAZGATÓSÁG (1993., 1994., 1995. évek). Szóval akkor kettő megvan. Ezek léte mégsem titkos? (Persze felmerül az a kérdés is, hogy az Információs Igazgatóság és az Informatikai Igazgatóság ugyanaz-e, vagy más, vagy mindkettő volt 1995-ben, vagy maguk az osztályok sem tudják, hogy pontosan hogyan hívják őket…Még azt is mondhatnánk, hogy milyen ügyes dezinformációs fogás…)
Szilvásy György a HVG-nek azt hangsúlyozza, hogy az NBH átalakítása azért is szükséges, mert nem lehet 4-5 fős osztályokkal hatékonyan működni. (Végre egy szakmai érv!) Ez a kis „titok” sokkal érdekesebb és fontosabb a szervezet működésére vonatkozóan, mint az, hogy melyik igazgatóság mit csinál…

Ugyanakkor a Katonai Felderítő Hivatal az NBH-hoz képest meglepő nyíltságot mutat. A szolgálat honlapján a "szervezet" menűpont alatt a következő árát találjuk:



       
        Szóval így is lehet? Itt éppen annyi információt találunk, amennyi még ésszerű és megengedhető.
      De mi a helyzet külföldön, ott hogyan kezelik a titkosszolgáaltok szervezeti felépítésének "kényes" kérdéset?      
          Vegyünk szemügyre két példát.

1. Alkotmányvédelmi Hivatal (NSZK)

A oldalán található szervezeti ábra nem csinál abból titkot, hogy az egyes részlegeinek mi a feladata. (Sőt külön is hangsúlyozzák, hogy ez nem titok!)


          Ha az emberfia egy kicsit körülnéz az irodalomban, akkor azt is meg tudhatja, hogy a 6. részleg (Iszlamizmus és iszlamista terrorizmus) néhány évvel ezelőtt jött létre, míg a korábban külön részlegen keresztül figyelt belföldi jobboldali és baloldali szélsőséges és terrorista mozgalmak egy részleg hatókörébe kerültek. (Míg az, hogy a korábbi négy igazgatóság közül melyik szűnt meg az NBH-n belül, mély homály fedi.)
Ugyanez a részleges nyíltság – ami még nem veszélyezteti az adott szolgálat hatékony tevékenységét – jellemzi a bajor alkotmányvédelmet is (mivelhogy az állam föderális felépítése miatt az NSZK-ban minden tartomány rendelkezik saját alkotmányvédelmi szervezettel).
(lásd: http://www.verfassungsschutz.bayern.de/organisation/struktur/)


2. Security Service (ismertebb nevén MI5) (Nagy-Britannia)

Ugyanígy megtaláljuk a brit belbiztonsági szolgálat honlapján a szervezet organigramját. Itt sem csinálnak titkot abból, hogy a szervezet egyes részlegeinek mi a tevékenységi területe.

 Mit tartalmaznak az NSZK-ba eljutatott adatok? Egyes-egyedül a HV A (nyugat-)németországi akcióival kapcsolatos információkat! (Ezek alapján mintegy 6000 ügynök személye beazonosítása vált lehetővé.) Mindezekben a kartotékokban a HV A embereinek (illetve az általuk kiszemelt személyek) adatai kerültek rögzítésre. Ráadásul csak az NSZK-beliek (mert a más országokban tevékenykedő HV A-ügynökök neveit az NSZK nem kapta meg – 52 kartoték kivételével, amelyeket tévedésből adott át a CIA.). Semmilyen említés nem történik „baráti” országok szolgálatainak tartótisztjeiről illetve ügynökeinél. A Helmut Müller-Enbergs nevével jelzett (a Birthler-Hivatal munkatársa, korábban a Rosenholz-kutatás felelőse) „Rosenholz. Forráskritika” címet viselő, 2007. július 26-ai dátumot viselő, 238 oldalas tanulmányban, amely igen részletesen taglalja és mutatja be a CIA-tól kapott adatok eddigi történetét, összes problémáit és a belőlük levonható következtetéseket, egy szó sem található „VSZ-titkokról”, illetve más országok titkosszolgálatainak ügynökeiről. (Csak mellesleg utalunk arra, bizonyos jelek azt sejtetik, hogy a HV A a „baráti” országok állampolgárai közül is beszervezett jó néhányat. Érdekes lenne megtudni, hogy a CIA értesítette-e erről a közép-európai új demokráciák kormányait, illetve ezen országok kormányai érdeklődtek-e az Egyesült Államok hírszerzésénél ez ügyben?)
         Mindezek mellett természetesen tudhat a CIA sok mindent – akár a külföldön tevékenykedő volt magyar ügynökök neveit is, de mai tudásunk szerint nem a Rosenholz-kartotékokból.
         Más helyütt Kenedi János a következőket írja: „A hatályos "ügynöktörvény" az állambiztonsági szolgálat titkos informátor-rendszerének csak a 'legalsó' hálózati kategóriáit veszi figyelembe (informátor, ügynök, tmb, tmt). A szándékosan a III/III-asra rácsúsztatott törvény az SZT-tiszten kívül fumigálja a 'magasabb' informátori kategóriákat, nem veszi figyelembe az NBH kezelésében lévő titkos adattárat, valamint a Stasi kebelében lévő, a volt szocialista országok állambiztonsági információit integráló SAUD-rendszert sem.” Itt a SAUD-rendszerrel akadtak gondjaink. Kenedi János nyilván a SZOUD-ra, a volt szocialista országoknak „Az ellenség adatainak egyesített nyilvántartási rendszer”-ére gondol (ennek orosz nyelvű rövidítése adja ki az előbbi mozaikszót). (Ezzel kapcsolatban lásd többek között az ÉS 1998/29-es számában Varga László írását.) Ennek a központi számítógépe Moszkvában volt, ahová a rendszerbe bekapcsolt országok (Bulgária, Csehszlovákia, Kuba, Lengyelország, Magyarország, Mongólia, NDK, Szovjetunió) betáplálhattak az ellenségre vonatkozó adatokat, illetve lekérhettek ilyeneket. Ebben a rendszerben alapvetően a keleti blokk vélt vagy tényleges ellenségei kerültek be, és kevésbé ezen országok állampolgárai (bár erre is vannak példák). (Lásd ezzel kapcsolatban Baczoni Gábor és Bikki István tanulmányát a Trezor 3.-ban, szerk. Gyarmati György) Éppen ezért kevésbé valószínű, hogy itt ’magasabb’ informátori kategóriák tagjai fellelhetők lennének.
      Sajnálatos, hogy Kenedi János, gyakorlott kutatóként, ilyen tárgyi tévedésekkel igyekezett alátámasztani mondandóját.